Oldalak

2013. augusztus 15., csütörtök

Lilahagymás-céklás Rizottó Kecskesajttal


Ez egy telitalálat. Annyira finom, hogy csak na. És gyors. És olcsó. És gyönyörű. Imádtam, és Bella is. Mióta Tomi nincs itthon, inkább csak halat eszünk, húst nem igazán, mert jól esik már egy kis változatosság a húsos ételekhez képest. Ez sem áll semmi ördöngősből össze, a kecskesajtot leszámítva mindent találtam is hozzá a ház körül. Persze, ha nincs kecskesajt, fetával is nagyon finom, ezzel viszont krémesebb egy kicsit. A hozzávalók:

4 közepes főtt cékla kockára vágva, 4 marék rizottó rizs, 1 nagy fej lilahagyma, 1,5 dl testes vörösbor, fél liter zöldség alaplé (én most épp stockpotból készítettem), kis marék reszelt parmezán, 100 gramm kecskesajt, só, bors, olivaolaj.

Egy serpenyőben kevés olajon elekydem dinsztelni a hagymát, kicsit megsózom, hogy gyorsabban levet eresszen, majd mikor már szép fonnyadt, rádobom a rizst, és jó 5 percig együttpirítom. Ezután megöntözöm a borral, jól kiforralom, majd jöhet rá apránként az alaplé. Mindig csak annyi, hogz a tetején szépen egeszben látszódjanak a szemek. Mikor félig megpuhult a rizs, rádobom a kockázott céklát is, majd mikor teljesen kész, elkeverem benne a parmezánt, és megfelelő sűrűsérűre forralom. A kecskesajt felét is beleforgatom, a másik felével pedig a tányéron szórom meg. Magamnak jó erősen megborsozom, és kész.

2013. augusztus 14., szerda

Füstölt lazacos halpogácsa

A szupermarketekben lehet kapni 120 grammos kiszerelésben füstölt lazac cafatokat, amik a szép szeletek végéről esnek le. Az ára egy-másfél font körül van, ami töredéke a szeletelt lazas árának, kajába meg aztán tökéletes. Hozzávalók:

2 közepes krumpli, 1 újhagyma, 1 tojás, 120 gramm füstölt lazac, 1 marék petrezselyem, só, bors, olaj a sütéshez.

A krumplikat 1ö percig mikrózom, majd meghámozom, összetöröm, és megvárom, míg kihűl. Ezután rádobom a tojást, az apróra vágott petrezselymet és hagymát, a halat, borsozom (sózni nem biztos hogy kell), majd jól összekutyulom, és további 15 percre hagyom pihenni a hűtőben. Kevés olajon mindkét oldalát aranybarnára sütöm. kapros tejföllel, vagy sweet-chilli szósszal tálalom.

Bella szülinapi tortája - Epres túrótorta


Tudom, tudom. Már megint egy torta. Nagyon egyszerű, mint mindig, ha a piskóta sikerül, elrontani már nem lehet. Hozzávalók:

A piskótához: 7 tojas, 210 g cukor, 250 g liszt, csipet só. A krémhez: 600 ml tejszín,  500 g túró, 4 zselatinlap, 1 csomag Aranka vaníliás krémpor, 3 dl tej, 1 vaníliarúd, 1 citrom héja és leve. Díszítéshez friss eper, áfonya, és vagy 4 csomag roletti.

A piskótát elkészítem úgy, ahogy szoktam. Katt ide a részletekért. A zselatinlapokat beáztatom, közben az arankát kikeverem. A tejszínt felverem, a túrót áttöröm, és szépen a tejszínbe forgatom. Az arankát is hozzáadom, majd a felmelegített zselatint is, és beteszem a hűtőbe az egészet fél órára. A piskütát három részbe vágom, szépen megkenem (az oldalát is), bedíszítem a tetejét, majd körbepakolom rolettivel. Egy szalaggal átkötöm, és kész is.

Serpenyős halfilé aszalt paradicsommal és spenóttal, polenta ágyon

No, akkor jöhetnek a halas receptek. Egyre több halat eszünk mostanság, mert Bella is szereti az apjával ellentétben, így ebédre ideális választás kettőnknek. Ez is egy 10 perces csoda, nagyon finom, nagyon ízes. Bellának a chillit kihagytam belőle természetesen.

Hozzávalók: kukoricadara, víz, vaj, 3 szelet tengeri hal a fagyasztóból, 1 marék aszalt paradicsom, 1 kk kapribogyó, 3 nagy marák friss spenót, fokhagyma, olivaolaj, só, bors.

Felkészítem a kukoricadarát. Mivel nekem a legközelebbi boltban csak előfőzött van, nem írok arányokat, ezt mindössze fel kell forralnui, és már kész is, persze a masik sem nagy ördöngősség, csak 5 perccel tovább rat megfőzni. Mindegy is, főtt kukoricadara, a vgén jó adag vaj belekeverve, ízlés szerint zöldfűszerekkel.

A halat kiolvasztom, és nagyon alaposan leitatom róla a vizet. Egy nagy serpenyőben olajat és vajat hevítek, rádobok egy vékonyra szelt fokhagymagerezdet, majd egy perc elteltével a halakat is. Közben sózom, borsozom. Mikor mindkét oldala megsült, kiveszem őket, majd rdobom a spenőtot és ay aszalt paradicsomot. Öszzerottyantom, hozzáadom a kapribogyót, majd a halakat visszateszem, és fedő alatt további 3-4 percig párolom. Tálalom.

Mentás-borsós-baconös tészta


Őrület, hogy a teljes június-július kimaradt bejegyzés nélkül. ennek valójában annyi az oka, hogy nagyon készültünk Bella szülinapjára, nomeg a kisházán dolgoztunk sokat. Egy pár fotó csak itt várakozik a gépen, gondoltam majd most felteszem oket gyorsan.

Az első ez az életmentő tésztarecept, ami kb 10 perc alatt kész, és Bellus is imádja. Hozzávalók:

200 gramm bacon felkockázva, egy marék friss mentalevél, fel citrom héja, 3 nagz marék fagyasztott borsó, 300 gramm orsótészta, fél doboz Philadelphia, sajt ízlés szerint, Tomi tesz rá, én nem.

A tésztát kifőzöm, közben egy nagy serpenyőben lesütöm a bacont, rádobom a borsót, a citromhéjat, sózom, borsozom, majd belekavarom a Philadelphiát is. amikor kész, elzárom, és megszórom a durvára vágott mentával. Leszűröm a tésztát, ezzel is összekeverem, tálalom.

2013. május 16., csütörtök

Hamis Chocolate Brownie


Ezt a receptet régesrég láttam a tévében a "Cook Yourself Thin" című műsorban, amiben egy Gizzi nevű csaj mindenféle recept kalóriaszegényebb verzióját főzi meg. Persze ez a recept még így is öl, brutálisan tömény, és kalóriadús, viszont nagy előnye, hogy álltalában minden van itthon hozzá, ráadásul a csoki kihagyásával jóval olcsóbb is, mint az eredeti brownie recept. Én dupla adagot csináltam belőle, mert a nem volt 20X20as tepsim, csak egy kicsivel nagyobb, és gondoltam, előbb-utóbb ugyis elfogy a maradék majd. Hozzávalók tehát 2 adaghoz:

1 dl olaj, 6 tojás, 25 dkg cukor, 5 dkg cukor házi vaníliáscukor, 160 g liszt, 100 g kakaópor, 1 tk sütőpor, 1 kk instant kávé, és egy kevés rum (opcionális)

Gyors leszek, mert Bella itt brümmög mellettem. Tehát, a cukrot a tojásokkal fehéredésig keverem, majd hozzáadom az olajat, a rumot és az instant kávét. A lisztben elkeverem a sütőport, majd hozzákeverem a kakaót is, és összedolgozom a tojásos masszával. Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöm, és 180 fokra előmelegített sütőben sütöm 15-20 percig. A cél, hogy még belül kicsit folyékony maradjon, az majd szép nyúlós, félszilárd cucc lesz, mire kihül.

2013. május 15., szerda

Csicseriborsó (plusz a hűtő tartalma) Fasírt Pitában



Tegnap mindent, amit találtam a ház körül jól összedaráltam, és ez lett belőle. Egy finom csicseriborsó fasírt. Máskor is megcsinálom majd, mert Bellának nagyon bejött, ráadásul állagából adódóan minden gond nélkül adhatom a kezébe bárhol, se nem morzsálódott, se nem mázolta össze a ruháját vele. A hozzávalók persze variálhatók, attól függően, hogy ki mit talál a hűtőjében, a lényeg inkább, hogy a megfelelő állagot eltaláljuk, hogy ne essenek szét a fasírtok sütés közben. Amit én tettem bele:

1 csicseriborsó konzerv (leszűrve, átmosva), egy nagy csokor friss petrezselyem, 4 koktélparadicsom, 1 kis lilahagyma, 1 szál újhagyma, 1 kis marék reszelt sajt, 1 kis répa reszelve, 1 kismarék fekete olivabogyó, egy nagy marék kukoricapehely, 1 nagy tojás, só, bors, őrölt kömény, 1 kk pirospaprika, löttyintésnyi olivaolaj, 1 ek liszt, plusz olaj a sütéshez.

Ezeket mind beletettem a robotgépbe, és összedaráltam. Nem teljesen, csak épp annyira, hogy minden kicsi darabokban szerepeljen benne. Hagytam egy pár percet állni, fasírtokat formáztam belőle. Nekem 12 darab lett. Egy serpenyőt megkentem olajjal, és közepes lángon mindkét felét szép pirosra sütöttem. Pitákat félbe végtam, betettem a kenyérpirítóba egy kicsit átmelegedni, majd salátával, uborkával, retekkel töltöttem , belenyomtam még egy fasírtot is, és fokhagymás görög joghurtot kanalaztam rá.