Oldalak

2011. augusztus 25., csütörtök

Paige és Hayley tortája


Olyan zsúfolt hetünk van az utazás és a szlovákiai magyarok miatt, hogy az őrület. Igaz, tegnap kedvesen elküldtem őket az anyjukba, de szerintem, még mindig nem vették a lakot. Ez persze azt jelenti, hogy virslit ettünk, azaz Tomi főz három napja, tegnap tortellini, azelőtt Burger King (bbooooááááá....) volt a menün.
A fenti tortákat is kutyafuttában készítettem, tulajdonképpen tegnap reggel, bár a piskótákat már előző nap megsütöttem. Recept a régi (lsd. itt), most persze nem csak eperrel. A címben szereplő két lány kapta a munkahelyemen, kb 24-en meg is ebédeltünk belőle, hál' istennek elég is volt. Hayley ma ma megy terhességi szabadságra, hat hét múlva szül, Paige meg az én kis éló Moshi Monsterem, akinek megígértem, hogy, ha kibír lógás nélkül (igazi visszaeső egyébként) 20 munkanapot, sütök neki egy tortát. A kis haspók odavolt az örömtől.
Most búcsúzom, holnap indulunk, és még semmi nincs összecsomagolva, még mindig van egy-két beszerezni való, idő persze semmi. Jelentkezem, amint tudok.

2011. augusztus 22., hétfő

Slambuc


Ezt a mait nem fogom túldicsérni, baromi fáradtan értem ugyanis haza egy barátnőmmel, aki nem érdekel, ha látja a tegnap éjfélkor félbehagyott nagytakarítás maradványait, mikor csöngettek a régi lakótársak, akiktől szabadulni lehetetlenség volt... ÁÁÁ, nem is folytatom... Leültek, én meg vacsit főztem, Slambucot, mert nem volt elég a krumpli egy nagy kondér paprikás krumplihoz, így gyarapítani voltam kénytelen egy kevés csuszatésztával. Ami kellett:

250 g csuszatészta, 1 fej hagyma, jó 2 ujjnyi füstölt szalonna, 1 szál kolbász, krumpli, só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, egy paprika és egy paradicsom, ha van.

A szalonnát kisütöm, én mikróban szoktam, hogy ne csapkodjon, majd e zsírját beleöntöm egzylábasba, rá a tésztát, majd szép aranyszínűre pirítom. Hozzáadom a hagymát és a kolbászt, egyszer-kétszer átkeverem, majd pirospaprikával hintem meg, rá a krumpli jön, pár kavarás, kevés víz, meg a fűszerek. Addig párolom így, folyamatosan pótolva a vizet rajta, míg a krumpli megpuhul.

Uborkával tálalom, nomeg finom friss kenyérrel, ami persze már totál perverz szintre emeli a szénhidrátfogyasztást. Érdemes ezt most begyakorolni, még jól jöhet válság és háború idején. Most megyek fürdeni, meg duzzogni még egy kicsit, azoknak meg, akik váratlanul készülnek látogatóba menni azt üzenem, hogy """!"+!fdeDF"!"hgchv"+RdgisejrlnjF+!"""'''!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2011. augusztus 20., szombat

Hiányzol Anya!!! Becsinált leves Daragaluskával és Almáspite






Ezt a bejegyzést neked küldöm, Anya, mert nagyon, de nagyon unom a főztömet, és nem értem, hogy miért lesz minden tőled örökölt kajám totál más ízű mint a tiéd, és szeretném elcserélni a lábosaimat a tieidre, mert bizonyára ebben van a titok, vagy nem tudom... :) Három napja azt várom, hogy leüljek egy jó becsinált leves mellé, és egy pillanatra otthon-érzésem legyen, de ez nem jött össze. Félreértés ne essék, nagyon finom volt a leves, de tényleg, Tomi is kétszer szedett, de nem ugyanaz... Hogy lehet ez? Mindegy, recept azért van, így lássuk a hozzávalókat:

500 g csirkeszárny (nekem ez csirkeszárnytő volt, mert a posh Waitrose-ban csak ez volt), 2 szál sárgarépa, 1 paszternák (v. 2-3 fehérrépa, ami itt sajna nincs), egy fél zellergumó, 2 zellerszár, 2 kis krumpli, 4 nagy marék zsenge zöldborsó, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, vegeta, sáfrány, só, bors, kevés olaj és vaj.

Minden zöldséget felaprítok, majd a felhevített vajon és olajon 5-10 percig pirítom, félidőben hozzáadom a híst is, majd hideg vízzel felengedem, megvárom, míg felforr, majd ízesítem. Lassú tűzön készre főzöm. A borsót csak az utolsó 10 percben teszem bele, hogy ne főljön szét.

Közben elkészítem a daragaluskát. Ehhez 100 g búzadarát 1 tojással, sóval, és 50 g vajjal símára keverek, majd 2 ek aprított friss petrezselymet keverek hozzá. Hűtőbe teszem fél órára, majd a levesből merek egy kisebb lábosba levet, ezt bővítem egy kis vízzel, majd 2 kanál segítségével beleszaggatom a galuskákat. Nekem kb 20 perc alatt főttek meg teljesen.

Az almáspitét már reggel megsütöttem, mert Tomi sokáig aludt. A recept Matolcsy Ildikó Étkek, tippek, fortélyok című alapirodalomból jön, bár nem a nyomtatott részből, hanem a feljegyzések fejezetből, ugyanis Bori sok-sok évvel ezelőtt ide írta be a Linzer receptjét. A kedves a dologban az, hogy Bori kihagyta a hozzávalókból a tejfölt, ezért anya odaírta, én meg kiskoromban, amikor anya almás pitét sütött, és engem kért meg, hogy olvassam fel a receptet, jól odaírtam, hogy "ez is kell"... A három generációs recept tehát a következő:
40 dkg liszt, 25 dkg margarin, 12 dkg cukor, 1/2 csomag sütőpor, 1 db tojás sárgája, citrom reszelt héja, tejföl. ez is kell :D

A lisztet a sütőporral átkeverem, a többi hozzávalót (jó, ha szobahőmérsékletű mind) is eldolgozom, összegyúrom a liszttel, majd 1 órára a hűtőben pihentetem. Ezután 1:3 arányban elosztom. A nagyobb darabot akkorára nyújtom, hogy egy közepes tepsibe terítve még szépen kilógjon. Megszórom kevés zsemlemorzsával. A tölteléket, ami esetemben 2 kiló almából készült, szintén előkészítem. Meghámozom, kimagozom, lereszelem. 2 ek cukor, 1 tk. fahéj, negyed óra. E levét ezután jól kinyomkodom, nekem kerek fél liter jött kim ezt egy Hajnitól kapott coop-os otthoni vaníliapudinggal főztem fel. Mikor elkészült, összekutyultam az almával, ezt szépen eloszlattam a tésztámon, ráterítettem a másik lapot is, villával mintát karcoltam rá, megkentem tojással, majd megszurkáltam. 180 fokos sütőben, nagyjából 35 percig sült. Fontos, hogy a vágásnál a türelem tényleg rózsát terem, jó, ha hagyjuk pihenni egy fél napot, mielőtt felszolgáljuk. Hát, ennyi.

A nap egyébként egész jól telt, voltunk Streetben a Clarks Village-ben, én vettem a Fat Face-ben egy édes cipőt, a Benettonban meg egy nadrágot, 2 pár cicanacit és egy szuperdiz0ájnolt mellényt potom £22-ért, tehát Primark áron... Bazi elégedett voltam... Tomi is megvette végre azokat a gatyuszait, amin már évek óta "gondolkozik"... Na, ezt sosem fogom megérteni. Kell, tetszik, szeretem, van rá pénzem, megveszem, nem? Hát, nála ez nem így megy, csak ha alkatrészekről vagy szerszámokról van szó. Azért persze szeretem... Karkas Futya!


2011. augusztus 18., csütörtök

I ♥ MENZA: Sárgaborsófőzelék fasírtgolyókkal


Upsz, közzétettem egy üres bejegyzést... Hát, igen, a technika ördöge vagyok :D. A mai vacsoráról. Annyira megkívántam! A legjobb, hogy anya sosem csinált nekünk sárgaborsót, mert ő nem szereti, ugyanez volt a helyzet a mákkal is, így jobb híján a menzán ettünk ilyen dolgokat. Ebből egyenesen következik, hogy a menzás verziók váltak etalonná, amit viszont végtelen bonyolult otthon előállítani óriási alumínium kondérok hiányában. Ezer éve van egy receptem, ami bevált, Tomi is szereti, ráadásul nagyon egészséges (is tud lenni). Kell hozzá:

500 g sárgaborsó (én ebédszünetben áztattam be, így kb 4 órát volt vízben), 1 kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kk angol mustár, 1-2 ek ecet, 1 kk vegeta, 1 kk paprika, 2 ek liszt és vaj a rántáshoz.

A beáztatott sárgaborsót leszűröm, beleöntöm a kuktába, majd annyi friss, langyos vízzel engedem fel, amennyi éppen ellepi. Beledobom a meghámozott hagymát és fokhagymát egészben, majd forrástól számított 10 percig főzöm. Kiereztem a gőzt, eltávolítom a hagymát, ízesítem, majd egy híg rántással sűrítem. A vaj jót tesz neki, gyönyörű, selymes lesz tőle, bár néha ezt mellőzöm és egy belefőzött krumplival és magával a borsóval sűrítem be, amivel épp olyan finom mint rántással. A köretnek persze egy szép szál sült kolbász lett volna a legjobb, nekem azonban el kellett használnom a hűtőben árválkodó darált marhát, így fasírtot készítettem. Már reggel befűszereztem, majd este formáztam meg. Meglepetést is rejtettem bele Tominak, mindegyik golyó közepébe ugyanis egy darabka sajtot tettem, ami nagyon szépen megolvadt sütés közben.

Mielőtt valakiben felmerülne, hogy mekkora baromság nyáron egy ennyire tipikusan téli ételt tenni az asztalra gyorsan elmondom, hogy itt 12 fok volt ma, és egy percre sem állt el az eső, az ég olyan sötét volt, mint éjszaka... így nagyon is passzolt a kaja a mai átkozott időjáráshoz. Lehet, hogy hülyeség, de nem tudom elképzelni, hogy majdnem egy hét, és a tengerparton süttetjük a hasunkat... Nehéz ezt elhinni, miközben gyapjúpulcsiban pötyög az ember lánya.

2011. augusztus 17., szerda

Reggeli angolosan: pirított szendvics gombával és tojással


Tudom, tudom, ez igazán nem nagy szám, de elég zűrös és fáradtságos napokon vagyunk túl, ezért csak hülyeségeket főztem. A mai reggelimre viszont tudtam szánni némi időt, így a hűtőben megmaradt gombákból csináltam szendvicset. Egy pár hónapig dolgoztam egy reggelizőhelyen, és mindig ezt ettem, ha megéheztem.

2 sz. pirítós frissen megvajazva, vaj a gomba sütéséhez, gomba, 2 tojás.

A gombát 2 perc alatt megpuhítom a vajon, a tojásokat megsütöm úgy, hogy miután az egyik oldala kész, egy határozott mozdulattal a feje tetejére fordítom, addig, míg a sárgája jó, nyúlós-ragadós nem lesz. Összedobálom, és kész. Természetesen angol tea dukál mellé, tejjel, meg minden, ezt azonban sikerült kiöntenem a szőnyegre :(...
Egyszerű és nagyszerű. Most irány az ágy!

2011. augusztus 15., hétfő

Gnocchi al Pesto Genovese e Philadelphia


Bebebe, ma nem főztem! Egész nap az járt a fejemben, hogy este egy nagy fürdőzést akarok rendezni Tomival, aztán valami filmen szeretnék pofátlanul korán elaludni. Semmi mást nem! Aztán persze megéheztem, így az "egy tál finom étel" is felkerült a listára. Kész gnocchi mindig van a szekrényben, az ugyanis Tomi mentőöve. Ő leginkább sajttal és tejföllel szereti, én ezt a verziót viszont végérvényesen meguntam, de komolyan, ránézni sem bírok... Bezzeg ő... Heti ötször is képes lenne azt enni. Érdekes gyerek ez az én férjem. Egyszer hazamentünk Magyarországra, ő kinyitotta a hűtőt, ami tele volt az anyukája által vásárol finomságokkal. Volt ott minden a spanyol sonkától a füstölt Pick békebeli májason át egészen a disznósajtig, de tényleg. Erre ő csalódottan fordul ki a hűtőből: Hé, anya! Parizer nincsen???
Na, ma gondoltam, a pestot ő is szereti, én meg kifejezetten megkívántam. Hazafelé beugrottunk a Waitroseba bazsalikomért, az viszont sajnos elfogyott, még a raktárból is. Nem vagyok nagyon megelégedve, mindig keresztbe vágja a tervemet az, hogy Anglia állítólag legposhabb élelmiszerlánca nem képes kikalkulálni a várható fogyasztást. Így alakult, hogy vettem egy üveg kész pestot, és hazajöttem. Benéztem a hűtőbe, volt még egy fél doboz Philadelphia krémsajtom, azzal jól összekutyultam, egy kevés olivaolajjal gyarapítottam, majd a kifőzött gnocchihoz kevertem. Parmigiano-reggiano és pecorino került a tetejére, mert épp mindkettő volt a hűtőben. Már fél kilenc, fürdés még természetesen nem volt, a konyhában meg még el kell pakolnom, így mára ennyi a mese. 11 nap. Komolyan, el sem hiszem.

2011. augusztus 14., vasárnap

Hamis Wellington és Epres Túrótorta





Tegnap anya megjegyezte, hogy irtózatosan igénytelen a helyesírásom. A szomorú, hogy igaza van, bár ez leginkább az angol billentyűzetleosztásnak köszönhető, meg persze annak, hogy a mosogatás szükségszerűbb rossz, mint visszaolvasni, amit írtam. Biztos vagyok benne, hogy ezentúl sem lesz tökéletes, de ígérem, jobban igyekszem majd.

Lássuk inkább a mai kajákat. A Lidlben minden hétvégén féláron adnak valami húsfélét. Most épp a sovány darált marha volt leárazva, nevetséges 1.29-re, vettem is gyorsan kettőt, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy rajongója. Már este kitaláltam, hogy kabátba bújtatott húskenyér formájában készítem el, körülnéztem a neten, és láttam, hogy az egy-két ifjú versenyző „ál-wellington” néven futtatja ezt. A hozzávalók a következők:

500 g darált marhahús, 2 szelet füstölt bacon, fél hagyma, 3 gerezd fokhagyma, zsálya és petrezselyem apróra vágva, só, bors, 4-5 fej gomba, 350 g leveles tészta, 15 g vaj, olivaolaj, 1 tojás a kenéshez, zsemlemorzsa.

A hagymákat először a z olvasztott vajon és olajon megfuttattam, majd hozzáadtam a szalonnát és a gombákat. Így sütöttem az egészet egy pár percig. Miután egy kicsit kihült, hozzákevertem a húshoz, fűszereztem, majd 2 szép hengert formáztam belőle, amit ezután zsemlemorzsába forgattam. Így tettem rá a kinyújtott levelestásztára, majd azt becsíkozva keresztezve ráhajtogattam. Megkentem felvert tojással, majd 200 fokon 30 perc alatt készre sütöttem. Ezidő alatt a krumplipürét készítettem és salátá borsólevélből, melyre dijoni mustáros dresszing került. (1 tk magos mustár, 5 ek olivaolaj, fél citrom leve, só, bors). Egy pár percet érdemes pihentetni tálalás előtt, így könnyebb lesz vágni.

A túrótorta sem volt nagyobb kunszt. Egy tévéműsorból (Baking Mad) lestem el a piskóta receptjét, fantasztikusan könnyű, kissé karamell ízű tészta. Hozzávalók:

4 tojás, 125 g cukor, 125 g liszt, 50 g vaj.

Először a tojásokat a cukorral kikeverem, majd gőz fölött jó 5 percig habverővel kevergetve hevítem. Miután besűrűsödött leveszem a tűzről, és 10 percig géppel verem tovább. Ezidő alatt a massza kétszeresére nő majd. Közben a vajat egy lábosban addig melegítem, míg szép, barna színűvé változik, majd ezt is hozzáadom a masszához. Ehhez keverem hozzá a szitált lisztet, majd tortaformába öntöm, és 180 fokos sütőben 20-30 percig sütöm. Miután kihűlt három részre vágom, megkenem a krémmel, amihez kell:

250 g túró, 3 deci tejszín, 3 ek házi vaníliáscukor, 1 citrom reszelt héja, porcukor ízlés szerint.

A tejszínt kevés porcukorral habbá verem, majd az előzőleg áttört túróhoz keverem. Ízesítem. Kész is. A piskótalapokat tehát megkenem, ügyelve, hogy ne túl szabályosan legyen eldolgozva. A rétegek közé elszórva félbevágott epreket teszek, majd a tetejét is ezzel díszítem. Gyerekjáték, mégis igazán finom. Élménybeszámoló nem nagyon lesz ma, legfeljebb annyi, hogy voltunk bolhapiacon, ahol is találtam a képen látható gyönyörűséges Tala mérőpoharat, ami az ötvenes évekből való, és azonnal a szívszerelmem lett! Egy húsdarálót is beújítottam ma, így nincs több fóbia, jöhetnek a további darálthúsos receptek.

2011. augusztus 13., szombat

Meggyleves és Kijevi Csirke, azaz hogyan hódít a francia orosz útlevéllel világot...




Igazi pihenos napunk volt ma. Igaz, hatkor sikerult felkelnem, hogy miert, azt nem igazan tudom, de az egesz reggelt az agy kornyeken toltottuk. Isteni olivas ciabattat reggeliztunk bacon and salad szendvics formajaban, azutan ebedre a tegnaprol maradt tesztat toltuk be. A vacsorara nem volt otletem, hiaba nyuztam Tomit, o minden aron rakott grizt kovetelt, amihez viszont nekem semmi kedvem nem volt, igy fogtuk magunkat, es atmentunk a kozeli varosba korulnezni kicsit. Egy nagyon kicsinyke bolhapiacozas is volt, majd irany a tesco. En mar ut kozben kitalaltam, hogy majd bemegyunk, egyenesen a konyvosztalyra, felnyitunk az elso kezunkbe akado konyvet, es azt esszuk, ami ott lesz. Tomi nem volt elragadtatva. O nyitott. A Chicken Kiev lett a szerencses nyertes. Orult, mert szereti. Hazajottunk, osszepakolasztunk, elokeszultem. Eloszor a levest csinaltam meg, hogy legyen ideje hulni. Amibol dolgoztam:

1 uveg magozott meggy (lidl-bol), 1 fahejrud, 4 szegfuszeg, fel hasznalt vaniliarud, 1.5 dl vermut, 3 tk mez, fel citrom heje es leve, 1 dl tejszin, 1 dl tejfol, 1 ek liszt

A meggyet leszurtem, majd a levet egy keves vizzel higitva a fuszerekkel jo negyed oraig foztem. Ezutan atszurtem, majd a meggy 2/3-at beletettem. Maradek meggyet a tejfollel es tejszinnel leturmixoltam, beletettem egy evokanal lisztet, csomomentesre kevertem, majd ezt is hozzaszurtem a leveshez ugy, hogy a heja ne menjen bele. Egy-ket percig foztem, majd kitettem hulni az ablakba.

A kijevi mar egy kicsit tobb elokeszuletet igenyelt. A legnehezebb resze az egesznek kiszurni egy olyan doboz csirkemellet a boltban, ami nagy valoszinuseggel szepen toltheto lesz, mivel itt minden talcas kiszerelesu, ez nem is olyan egyszeru mint hangzik. Ezutan egy eles filezokes es egy tuszeru valami segitsegevel szep zsebeket vagtam a csirkemellekbe, majd egy sordofa segitsegevel hasonlo vastagsagura utogettem, es levagtam rola a kis darabkat az oldalarol. Ezutan jott a fuszervaj... Ami kellett hozza:

550 g csirkemell (nekem ez 3 darab volt), 125 g sozatlan vaj, 2 pupos evokanal friss, apritott petrezselyem, 3 gerezd zuzott fokhagyma, so, bors, keves reszelt citromhej, 3 ek zsemlemorzsa, a panirozashoz: liszt, tojas, morzsa.

A szobahomersekletu vajat az aprora vagott petrezselyemmel, fokhagymavan, soval, borssal es a citromhejjal osszekevertem, majd hozzaadtam a zsemlemorzsat is. Bevallom, ezt kezzel szoktam osszeturmanyolni, igy a kevem melege segit a vajnak elegyedni... tudom, tudo, barbarkodas. Ezutan ezt a masszat habzsakba adagolom, majd megtoltom vele a csirkemelleket. Sozom, borsozom oket kivulrol, bepanirozom es felreteszem 20 percre a hutobe. Ezalatt a hasabokra vagott krumplit tepsire teszem ugy, hogy ne fedjek egymast, olajspray-jel megfojkalom, es 200 fokon ropogosra sutom oket. Koretkent ma citromos vinaigrettevel megbolonditott parolt spargat es zsenge brokkoliviragot talatam, ezeket parololabosban gozoltem 10 percig, majd egy fel citrom levebol, 6 ek olivaolajbol, sobol, borsbol egy 1 gerezd zuzott fokhagymabol keszult dressingbe martottam, majd megszortam reszelt citromhejjal. A sutesnel az egyetlen dolog, amire figyelni kell, hogy ne legyen az olaj tul forro, maskulonben a nagyobbacska husok kivul megegnek, belul pedig nyersek maradnak. Meleg tanyeron azonnal talalom oket, a kijevi szeleteket erdemes kozepen sregen megvagni, hogy a kifolyo vaj elegyedhessen a vinaigrettevel.
Hozzavetoleg 40 perc az egesz, elokeszitessel egyutt, bar nagy elonye, hogy elosutve, kihutve barmikor fagyaszthato. Azt ugye nem kell mondanom, hogy ezerszer finomabb a bolti felkesz verzional.
Lassan nem artana elgondolkodnom egy "alorosz" cimken, eloszor az oroszkremtorta, ami magyar, aztan a kijevi csirkemell, ami meg francia... Ki erti ezt?!

A levest valojaban desszertnek sikerult megennunk, addigra Hajnalka is atjott, aki tegnap ert haza Magyarorszagrol. Bevallottuk neki, hogy nem locsoltuk meg a viragait, amit rettenetesen szegyellek, de tenyleg. Talan nem lett bajuk... Kaptam viszont az anyikajatol egy csodalatosan oreg tearozsat! Imadom! Persze ennek is tortenete van, ami nagyjabol a borokabocsok es Tamas orokos harcarol szol, de ezt inkabb maskor. Ami ennel is erdekesebb, hogy hozott at a szomszedasszony 3 un. bok choy-t, ami egy kinai zold leveles zodseg. Eletemben nem keszitettem meg ilyet, igy ehhez is hajtanom kell holnap receptet. Mar alig varom!
Mig el nem felejtrem: koszontom azokat, akik olvasnak, de nem ismernek minket! Orulet, hogy vannak egyaltalan ilyenek! Pedig azt hittem, csak anya nezi a kajainkat! Csudajo erzes am!



2011. augusztus 12., péntek

Az örömlányok vacsorája: Linguine alla Puttanesca





A menun egy orok klasszius koszonthetunk ma is. A pasta puttanesca a minestronehoz hasonloan sokfele formaban kering a koztudatban, egy azonban az osszes receptben kozos: ajokaval keszul. Bevallom, en Angliaban talalkoztam eloszor ezzel a lennyel, aki nagyon kicsi uvegekbol bujik elo , es Anchovy nevre hallgat. Se nem draga, se nem olcso, leginkabb kifizethetonek mondanam, kulonosen, ha ugy vesszuk, hogy "fuszer"-szamba megy. A teszta vegtelen egyszeru, nevezzuk az en verziomnak, kizarolag azert, hogy senki ne hanyhassa a szememre, hogy ez nem az eredeti. Tudom, ezt mar egyszer irtam, de ez tenyleg a halalom. Mikor fozunk, elmeletem szerint ugyanazt csinaljuk mint rajzolas kozben: absztrahalunk. A sajat izlesunk alapjan allapitjuk meg az aranyokat, az idointervallumokat, az elkeszites modjat. Nem mondom persze, hogy receptet kovetni hulyeseg, de az otthoni fozocske nem errol szol... csakis barbarkodasrol, aminek finom a vegeredmenye... Vissza a hozzavalokhoz: (utolso kep balrol jobbra)

2-3 olivaolajban uszkalo szaritott paradicsom, egy nagy marek fekete oliva, 1 csilipaprika, 8 ajokafile (mas neven szardella), 2 evokanal kapribogyo, 2 evokanal apritott petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej hagyma (nekem epp lila volt itthon), 1 konzerv koktelparadicsom, 300 g linguine teszta (v. spagetti, makaroni.... izlestol fuggoen), so, bors.

Az ajoka olajan a hagymakat megfuttatjuk, hozzaadjuk a tobbi hozzavalot. A tesztat forro, sos vizben megfozzuk. A szoszt kozben folyton kavargatjuk, a teszta fozovizevel es a paradicsom lecsopogtett levevel allitjuk be az allagat. A cel, hogy nagyon keves folyekony, suru cucc legyen, inkabb martasszeru. Miuatan kesz, osszeforgatjuk, olivaolajjal meglocsolva, izles szerint parmezannal megszorva talajuk. Mennye, kulonosen pikans a csili miatt, savanykas a paradicsomoktol es sos az anchovytol. Egyszeruen robban az ize az elso falatnal. 15 perces vacsora, amit akar vendegeknek is nyugodtan felszolgalhatunk egy jo vorosbor tarsasgaban.
Azt persze nem tudom, miert lett epp ez a legosibb szakmat uzok tesztaja, lehet, hogy tortenete sincs, de Tomi a regesregi olaszaval a puttanesca-t szo szerint kurvacskanak forditotta... Mindegy is, a lenyeg, hogy nagyon finom, amolyan tokeletes faradt ember vacsoraja a het utolso napjan. El is felejtettem elujsagolni a legnagyobb hirt: hetvege van!!! Tomi mar itt durmol mellettem, vegre holnap nem kell orara kelni, raadasul semmi kotott dolog nincs Caroline-on kivul. Remek kis ket nap lesz ez. Holnap meg nem tudom, mit eszunk, azt mondtam Tomasnak, hogy kivanhat, ahogy ismerem, tejbegrizt fog kerni... Mindegy, feltoltom en azt is, ha kell... Nincs azzal semmi baj. Jo ejt mindenkinek!


2011. augusztus 11., csütörtök

Zályás tejben dagonyázó malac, más néven Arista al Latte




Hol is kezdjem... mar reggel alig vartam, hogy veget erjen a nap, szornyu hosszunak tunt az egesz. A kialvatlansag egy olyan szintjet ertul el, ami mar-mar euforikus allapotban tart minket. Erre persze csak rasegit a vacsora elo-"etelekent" szolgalo 3 pohar szurkebarat. A hutoben vart ram egy bo kilo gyonyoru emberesen elokeszitett, vastag tarjaszelet. Amikor Tomitol megkerdezem, mi legyen a vacsora, o azonnal ravagja, flekken. Ez a fogalom nala gyakorlatilag fedi az osszes letezo pecsenyet, igy viszonylagos valtozatossaggal vagyok kepes ezt a kivansagat kielegiteni. Mar reggel ereztem, hogy egy falat tepsis nyakas sem csuszna le a torkomon, valami finomabb, arnyaltabb dologban gondolkodtam. Mivel a penztarcamban £4 csorgedezett mindossze, tervre volt szuksegem. Atnezve a szekrenyek es huto tartalmat megvilagosodasom volt: zsalyas-tejes-vajas valamire vagyom!!!!!! Recept remlett, tudtam, hogy valamikor mar csinaltam ilyet, igy vizualis memoriamra hagyatkozva elekzdtem a google-on forgati a kepeket, es lass csodat, ratalaltam. River Cafe-s recept, ami szamomra garancia, igaz karajjal irja, valoszinuleg csak azert, mert meg nem latta, milyen gyonyoru is a hus, ami elkeszitesre var a konyhamban... Vegtelenul egyszeru, de komolyan, gyerekjatek, de annyira, de annyira finom!!! Komolyan, nincs ra szo. Ami kell hozza:

Sovany serteshusszeletek szep vastagra szelve, tej, egy marek zsalya, 4-5 gerezd fokhagyma, olivaolaj, jelentos mennyisegu vaj, so, bors, baby spenotlevelek, krumpli, tejfol, szerecsendio.

A husokat soval, bossal jol bedorzsolom. Ne sajnaljuk, meghalalja. Egy serpenyoben olajat hevitunk, majd mingen oldalat szep aranybarnara sutjuk par perc alatt. Ezutan kivesszuk a szeleteket egy tanyerra. En ugyanazrt a serpenyor gyorsan elmostam, majd ebben folytattam a fozest. Ez lenyeges, maskulonben a tej azonnal csunya barna lesz a hus lekapott darabkai miatt. Tehat, egy tiszta serpenyoben egy szep nagy evokanal vajat olivaolajjal addig hevitek, mig a habzasa el nem tuni, majd a szeletekre vagott fokhagymat es zsalyalaveleket addig fonnyasztom nagyon alacsony langon, mig meg nem puhul, fontos, hogy ne barnitsuk meg. Ezutan jonnek vissza bele a husik, majd annyi tejjel locsolom meg, amennyi 2/3-aig ellepi. A tejet fontos elotte elomelegiteni, kb 80 fokosra. Ebben korulbelul egy orat a legalacsonyabb langon felrehuzott fedo mellett fozom. A tej fokozatosan darabopsodni fog, ez teljesen rendben van, nem kell megijedni tole. Kozben a krumplit meghamozom, majd sos vizben felteszem foni. Ha kesz, leszurom, majd vajjal es tejfollel kremes, habos krumplipuret keszitek, melyet a vegen orolt szerecsendioval es feherbossal izesitek. A spenotot egy nagy serpenyoben inditom, eloszor egy keves olivolajat hevitek, radobok 2 gerezd zuzott fokhagymat, majd a megmosott, lecsopogtett spenotleveleket. Sajat leveben 5 perc alatt megparolom. Azonnal talalom. A vegen a hust olivaolajjal locsolom meg. A spenot koze pedig a tejben fott zsalyalevelekbol keverek egy parat. Nincs ra szo. Isteni. Csak tokeletes. Tomi velem szemben ugyanezt allitotta a -kozben a sutoben sulo- flekken fuszerkeverekkel elokeszitett, agymak es fokhagymak kozt suldogelo- tarjajarol. Kinek a pap, kinek a papne, szol a mondas...
Ez kotelezo kiprobalni, igazi 5 csillagos vacsora, es tenyleg nem a bor miatt!!! :D Az agyamban a gondolatok mint szaguldo autok az autopalyan cikaznak, alig varom mar, hogy menjunk, hogy teljene az ido, kozben pedig, naponta tobbszor is ramtor valamifele nosztalgikus elvagyodas, mely erdekes modon esetemben nem csak idoben, de terben mukodik. Vagy es dac erdekes harca... No, most lovom le maga, utalom ezeket a se tul magas, se tul mely gondolatbmeneteket! A vacsi jo volt, boldogsag van, kossz az ilyen estekert, mert jok.

2011. augusztus 9., kedd

Gombával Bolondított Túrós Puliszka


Na, ez az etel is egy a nagy kedvencek kozul, raadasul Tomi is szivesen eszi, ezert eleg gyakran kerul menure. Az elkeszitese nem nagy ordongosseg, azt leszamitva, hogy sok ev utan rajottem, hogy egyszerubb egy fel nappal famarabb megfozni a proszat, es megvarni, hogy kihul mint osszeegetni az osszes ujjamat szaggatas kozben. A kovetkezo recept anya szabadalma, bar ebben is eszkozoltem par valtoztatast, persze nem azert, mert anya nem jol csinalja, hanem azert, mert mas nezni, hogy valaki foz, es mas reprozni azt. A hozzavalok:

0.5 l viz, 0.5 l tej, 250 g polenta v. kukoricadara, so, vaj, 2 ujjnyi fustolt szalonna (ezt mi otthonrol hozzuk, baconnel termeszetesen meg sem kozeliti a kivant vegeredmenyt), olivaolaj, 25 dkg turo, 150 g shiitake gomba (v. barmilyen erdei gomba), 2-3 zsalyalevel, 2 gerezd fokhagyma, bors.

A tejet es a vizet egy labosban felforralom, folyton keverve beleontom a kukoricadarat, es 5 percig fozom allando keveres mellett. Ezutan elzarom a gazt, lefedem. 10 perc mulva a vagodeszkara kanalazom, majd jol elfeledkezem rola. Ezt a reszt ebedszunetben tudtam le. A szalonnat ezutan apro kockakra vagom, kisutom a zsirjat. en mikroban szoktam, hogy ne csapkodjon... Kevesebb kupi, kevesebb egesi serules. Ezutan egy serpenyobe ontom a zsirt, a toportyut felreteszem. A zsirba belekanalazom a proszat, majd 10-15 percig nagy langon piritom. Kozben a gombat es a fokhagymat felszeletelem, olaj es vaj keverekere radobom eloszor a fokhagymaszeleteket, majd a zsalyat es alacsony langon addig sutom, mig az illata be nem tolti a lakast, ez kb. 2 perc, ezutan radobom a gombat, majd sozom, borsozom. Igy sutom korulbelul 5-8 percig, epp mig meggyengul egy kicsit. A puliszkat turoval es a toportyukkel osszekeverem, forro tanyerra teszem, majd a tetejere helyezem a sult gombat. Tejfollel meglocsolom, melegen talalom. Nalam abszolult csucstarto, barmikor tudnek enni belole. Ami viszont tenyleg dijnyertesse tette a vacsorat az a Varga Pinceszet balatoni "Haz Bora" termekcsoportjanak Szurkebaratja volt. Az a nagy budos helyzet, hogy meg mindig a magyar borok a legjobbak! Igazi unnep, mikor kinyitunk egyet-egyet. Sajnalatos viszont, hogy ez volt az utolso uveg, mar csak pezsgok maradtak, meg olyan osregen kapottak, amik szerintem mar ecetesek, nomeg az aszuk... Arra meg sosincs megfelelo alkalom... Edes is, keves is... Sebaj, 17 nap, es utazunk, megnezzuk mit tudnak a franciak es a spanyolok...
Jut eszembe, es ezzel zarom is mai soraimat... Ma az egyik lany a munkahelyemrol arrol meselt, hogy a szomszed varosban voltak bulizni. Szornyulkodve meselte, milyen sok a torok ott. Torok? -kerdeztem, en ugyanis eddig csak nagy szamu portugal lakossagrol hallottam. Mire o: Torok, portugal, az nem ugyanaz? Oh, szent tehen... Hogy lehet egy nemzet ilyen sotet... ?!

2011. augusztus 8., hétfő

Évfordulós vacsora: Civet de Lapin à la Française, azaz Francia Nyúlpörkölt Részeges Barackkompóttal


Mara gyors leszek, elvegre ma van a hazassagi evfordulok, tehat nagyon nem a potyogessel kene torodnom. Annyi idom van, amig Tomi befejezi a mosogatast. Reggel ugy alakult, hogy megallapodtam magammal, amennyiben sikerul a hentesnel nyuszit vennem ebedszunetben, az kerul ma az asztalra. Lass csodat, fegyesztva igaz, de ujitottam egy cuki vadnyulat potom £5.50-ert. Nem volt kerdes, hogyan keszuljon. Elokerestem tehat a klasszikus "mindent a casserole-edenybe, es sutty be a sutobe" receptet. Amit hasznaltam:

1 nyuszi (5-6 darabra szetszedve), vaj, olivaolaj, 1 fej fokhagyma, 5 shallot, 2-3 sargarepa, Bouquet Gami (1 szar zellerbol,baberlevelbol, friss rozmaringbol, friss kakukkfubol) so, bors, 1 uveg szaraz vorosbor, 1-2 ek vorosborecet, borokabogyo.
A vajat es az olivaolajat vastag alju serpenyoben megolvasztom, majd alacsony langon 5 percig fonnyasztom rajta a hagymakat. Kozben beledobom a fiszercsokrot is. Miutan az olaj finom illatossa valt kiveszek mindent belole, es az elozoleg borban aztatott, majd letorolgetett, soval borssal gazdagon bedorzsolt nyuldarabokat aranyszinure sutom benne. A repakkal beleteszem egy sutoallo mely fedeles edenybe, rakanalozom a hagymakat is, majd a serpenyobe leragadt darabokat egy keves borral folforralom, es feleresztem a porkoltet vele ugy, hogy majdnem ellepje. 180 fokos sutoben 1-1.5 orat sutom. Kozben Elokeszitem a krumplis galuskat.

3 szem daralt krumplibol, 1 tojasbol es annyi lisztbbol, amennyit a teszta felvesz. Soval es borssal izesitem, forro sos vizben szaggatom ki, majd fustoltszalonna zsirjara merem, melegen tartom talalasig. Egy keves krumplit is bedobtam a sutobe a nyuszi melle, ezt olivaolajjal es rozmaringgal izesitettem.

Kozben elkeszitettem a kompotot. Ehhez kellett:

4-5 szep, erett oszibarack, 3-4 dl vermut rosso, 2 dl viz, 2 ek mez, 1 fahejrud, 1 elozoleg mar kikapart hasznlat vaniliarud, 2 tk muscovado cukor, par szekfuszeg.
A vermutot a vizzel es az izesitessel jol kiforralom, mig a cukor es a mez maradektalanul fel nem oldofdik, majd a megmosott, felbevagott es kimagozott barackokat 15-20 percig fozom a leben. Miutan kesz, kiveszem oket es egy mozdulattal lehuzom a hejukat. Ezutan a levet 30-40 percig forralom, mig suru szirup szeru allagu nem lesz. Ekkor atszurom, es felreteszem talalsig. Vaniliafagyival kinaltam.

Tomi gyonyoru viragcsokorral koszontott, es meg ajandekot is kaptam, egy olyan nyaklancot, amire mar ezer eve vagytam, hozza illo fulbevalokkal. Kicsit szegyellem magam, hogy en csak a vacsival keszultem! Latszolag persze orult neki, kulonosen bezsongott a nyul hallatan, megis egy kicsit egyenlot;enre sikerult ez az egesz. :( A lenyeg persze az, hogy harmadik eve vagyunk ma hazasok, es nagyon, de nagyon szeretjuk egymast. Orulet, hogy hogy szalad az ido!






2011. augusztus 7., vasárnap

Tejfölös bableves



Megjartuk Londont, elbucsuztattuk anyat. A nagy tolongasban nem sok idonk volt, igy se keserges, se konny nem volt, pedig piszok rossz belegondolni, hogy legkozelebb csak karacsonykor latjuk. Mindegy, ez van. Legalabb ezek a nyarak kezdenek rendszerre valni.
Ahogy tegnap irtam, ismet kineztuk par piac iranyitoszamat. Ej, hogy ezek a londoniak milyen keson ebredeznek! Anyat 8kor bucsuztattuk, ehhez kepest a Protobello piac 11kor nyit! Orulet, lusta nepseg. Raadasul egy aranyos francia cukrasz-peken kivul semmi erdekeset nem talaltunk. Negy csalodottan, ures kosarral tertunk haza. A palyan persze Tomi kikunyizott egy mcdonaldsot, amitol en alltalaban total beteg vagyok. Az egyetlen, amit szeretek a Chicken Legend nevre hallgato szenya tomato salsa-val. Ma salival kertem sultkrumpli helyett, ezek meg hozzamvagtak egy dobozban leveleket es ket koktelparadicsomot. Sajatos, gondoltam, se dresszing, se villa, se semmi. Aki hulye haljon meg, nem is tudom miert gondoltam, hogy jobb lesz. A vacsora miatt nem nagyon aggodtam, mivel a tegnapi sutogyongy helyett hasznalt babot anya tanacsara meg tegnap beaztattam. Eredetileg az ezer etket kiado fustolt lapockam csontjaval akartam osszefozni, az viszont nagyobbnak bizonyult a kuktanal, Tomi meg nem akart nekiallni fureszelni, igy a melyhutobol vettem ki egy csuloknek hitt csomagot. Reggelre ki is olvadt, es lass csodat, a pick bekebeli fustolt tarjaba sikerult belenyulnom, amit meg marciusban hoztunk otthonrol. Ebbol keszult tehat a bableves (Tomi nem kis oromere). Ehhez kellett:

A tarja, vagy barmilyen fustolt cucc, 500 g szarazbab (esetunkben borlotti), 1 kozepes hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 baberlevel, so, tejfol, liszt.

A babot leszurtem, atmostam, majd a hussal feltettem kuktaban foni. A hideg vizes felontestol szamitva 1 orat foztem a hagymaval es a baberlevelekkel. Sajna a fokhagymat kihagytam az elejen, azert egy nagyon hug fokhagymas rantast keszitettem, majd ezt rotyogtattam egy keves fozolevel, majd beletettem egy nagy pohar tejfolt, ezzel suritettem a levest. Ennyi, pric, prac pruc. A husit persze kiszedtem, es Toma ele tettem egy keves mustarral. A ropogos kenyer vagy zsemle persze elengedhetetlen kiseroje mindket fogasnak.
Ez az egyik kedvenc levesem, ami a mi csaladunkban leginkabb husvet kornyeken fordul elo. Bun azt a sonkafozolevet a tojasokra pazarolni, ha ilyen isteni fogas is keszulhet belole, ugye?

2011. augusztus 6., szombat

Spenótos és Kecskesajtos Quiche





Valamelyik nap hazaerve kiborultam, hogy faradt vagyok, sok a dolog, es meg azt is nekem kell kitalalnom minden este, hogy mit egyunk. Erre masnap anya, akinek sikerult ezt az egeszet a szemere hanyni kozolte, hogy "olyan pie-t csinalj"! Gondoltam magamban, hat, nem konnyiti meg a dolgom, ha a steak and guinness pie-ra gondol, mert az bizony vagy 4 orat tolt osszesen a sutoben, igy huztam nagyon a szamat es felajanlottam naki, hogy majd utolso este kap pajt. Masnap persze kiderult, hogy o nem arra gondol, hanem amit egyszer regen kepen elkuldtem neki, ami viszont egy Quiche volt. Tulajdonkepp nem igazan tudom, miert nevezik francia neven az angolok ezt az etelt, leven az o "tart"-juk teljesen ugyanaz, minden esetre, mi valami ilyesmit vacsoraztunk. Viszonylag praktikus etel, mert nagyon elegansan tud mutatni, mikozben a hutoben fellelheto osszes maradekot kepes elnyelni. Keszulhet a kolbasztol kezdve a baconon at a poriehagymaig mindenbol, meg akar szaritott paradicsombol vagy brokkolibol is, a lenyeg, hogy jol nyakon legyen ontve valami tejtermek + tojas komboval. En most nem maradekbol keszitettem, hisz' ez anya utolso vacsoraja, igy valami kulonlegesebbet szerettem volna talalni.
Az alap egyszeru: 400 g-os shortcrust pastry-t hasznalok, amit erdemesebb keszen venni, mert ugyanolyan finom, raadasul ugyanannyi penzbol jon ki. Ezt vekonyra nyujtom, es beleteritem a gyumolcstortaformamba. Az enyem nagyon szuper (I LOVE PIREX), igy nem kell lisztezni. Beleteritek meg egy sutopapirt is, majd fel kilo babbal (jobbak sutogyonggyel) biztositom ki, hogy nehogy felpuposodjon. 180 fokon 30 percig sutom. Ezalatt elokeszitem a tolteleket. Ehhez kell:

3 shallot hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 400 g friss baby spenot, 200 g ricotta, 150 ml tejszin, 4 tojas, 180 g kecskesajt (lidl-ben veszem £1.65-ert, mennyei!) so, feherbors, olivaolaj, szerecsendio.

A hagymat felszeletelem nem tul vekonyra, majd 2 gerezd szinten szeletelt fokhagymaval olivaolajon megfuttatom egy nagyobb serpenyoben. Amikor az illatat mar lehet erezni, radobom a spenotot es keves borssal 10 perc alatt takareklangon parolom. A sutobol kivett formabol eltavolitom a babot, majd eloszlatom benne a spenotot. Egy talban habverovel a tojasokat a ricottaval es tejszinnel osszekeverem, sozom, borsozom, szerecsendioval es a maradek fokhagymaval izesitem. Ezt raontom a spenotora, hogy a krem szinultig elfegje, majd a sutoben tovabbi 30-40 percig 200 fokon sutom. Ezalatt elkeszitem az ontetet:

2 kk dijoni mustart, 2 ek olivaolajjal, fel citrom levevel, egy jo csipet orolt feketeborssal, soval es aprora vagott mentalevellel osszekeverek addig, mig mazszeru nem lesz. Keves szaritott granatalmamaggal megszorom, kis talkaban talalom. Melle ruccolat adok, en nagyon szeretem, Tomi hozza sem er, mondvan "rendes ember nem eszik pitypangot!". Nem tudjak ezek, mi a jo. Anya is erosnek talata, jo, persze, nem egy fejessalata, de istenien megy a bosossaga a kremes cucc lagysagahoz. Azt hiszem, ennyi. Egyszeru, elegans, kb 1 ora az egesz, igazi praktikus vacsora. Holnap, ahogy mondtam, anya utazik, igy megyunk Londonba, ami azt jelenti, hogy megint megyek a torokok piacara... Meg nem tudom, mivel terek vissza, de veszedelmesen zoldseges hetunk lesz, ugy hiszem!




Tomi szülinapi Oroszkrémtortája



Ami igazabol Oroszi-krem torta lenne. Legalabbis ezt irtak sok helyen, mikor a reeceptet kerestem. Semmi koze tehat az oroszokhoz, csak egy pesti Oroszi cukraszda termeke volt ez eredetileg. Tominak nagy kedvence, ezt rendelte, en meg az elozo evi sikereket figyelembe veve mondtam igent. Az elso pillanatban azonban rajottem: utalok tortakkal bibelodni. Sokaig tart, tul sok lepesbol all, es semmi lehetoseget nem nyujt a kreativitasra (legalabbis az en szintemen), mert, ha nem koveted a receptet, nem mered ki a hozzavalokat szepen, az egesznek oda. Ez az, amiert suti ugyben barmilyen gasztroundoritosagra kaphato vagyok: nekem nem derogal kesz levelestesztat hasznalni, pudingporbol kremet fozni, adalekokat beletenni... No, de most. Most kremet foztem. Jovan, nem nagy cucc, de tenyleg. Recept szimpatia alapon kerult kivalasztasra un. Wislady oldalarol. En 7 tojasbol voltam kenytelen piskotat sutni, mert bazi nagy a tortaformam, a kremet viszont ugyanannyi alapanyagbol keszitettem es elegnek bizonyult. A piskotahoz tehat hasznaltam:

7 tojas, 210 g cukor, 250 g liszt, csipet so.

Az egesz tojasokat a cikorral addig, mig a kis £4-os habverom fura hangokat nem kezdett magabol kiadni (kb 7 perc) habosra es feherre vertem, mejd kanalankent, elegans "beleforgato" mozdulatokkal belekevertem. 180 fokos sutoben 35 percig sutottem. A forma oldalat sosem lisztezem, maskulonben felpuposodik a piskota, az aljat viszont Tomi ugyesen kizsirozata, belisztezte. A krem sem volt sokkal bonyolultabb. Elokeszultem:

4 tojassargaja, 4 dl tej, 4 ek cukor, 1 ek kemenyito, 1 vanilia rud belseje, 6 dl tejszin, 2 ek cukor, 1 ek zselatin, 50 g mazsola (hupsz, ez kimaradt... total elfelejtettem kozeszorni :)

A cukrot a tojassargakkal habosra keverem, beleadagolom a tejet, vaniliat es a kemenyitot. Goz folott surure fozom, kb 80 fokig hevitve. Felreteszem hulni, majd belekeverem a rumot. A habot kozben a cukorral felverem es az elozoleg meleg vizben megdagasztott zselatint szep lassan a mar majdnem kesz habhoz csurgatom. A kettot, amikor mar kihultek szepen osszeforgatom, majd a haromba vagott piskotalapot megkenem. En a krem egyharmadat hagytam meg masnapra diszitesre. Talalas elott az oldalat megkenem a kremmel ujra, a tenyeremmel rajatszom egy keves mogyorodarabkat, majd habzsakkal pukkancsokat fujok a tetejere, gyumivel es mentalevellel diszitem... Tatammm! Kesz is. Fuj, de nyogvenyelos :D Tominak viszont izlett. Sidmouthban vacsoraztunk egy etteremben, valami Folt Festivalt sikerult kifognunk, raadasul 9 elott 5 perccel adtuk le a 9-kor zaro konyhanak a rendelest, igy mindharman a steak mellett dontottunk. Este hazaerve kapta meg Toma a tortat. Megerte a macera, mert itt nincsen cuki, igy ez az egy modja maradt a rendes, hagyomanyos szulinapozasnak. A kepekert bocsi, nem tul jok, talan majd jovore.

2011. augusztus 1., hétfő

Francia hagymaleves cipóban & Szilvás clafoutis


Rendhagyo modon meg kajakeszites kozben irok. Nagyon ehesek voltunk mar, igy az eloetelt mar betoltuk anyaval a vacsiig viszont meg mindig van jo 40 perc, igy kenytelen vagyok lekotni magam valamivel. Sutoben van a desszert es a kenyer, a leves mar nagyjabol keszen van, takareklangon rotyogtatom meg egy kicsit. Figyelem, ma rendes receptek kovetkeznek, nem csak a napokban megszokott tinglitangli. Mikor hazaertem gyorsan bedobaltam a kenyersutogepbe a cipocskak hozzavaloit. Recept ki mastol, mint Limaratol (itt). Leveshez is elokeszultem:

4-5 darab szep voroshagymaval, egy par level zsalyaval, egy kis ag kakukkfuvel, 3 ek vajjal, 1 ek olivaolajjal, 1 ek cukor, 1 liter jo bouillonnal (kockabol), 2-3 ek worcestershire szosszal, soval, borssal, 2 gerezd fokhagymaval, 1 ek liszttel, 2.5 dl szaraz feherborral

A hagymakat es fokhagymakat felszeleteltem, olaj es vaj kevereken lassu tuzon 15 percig paroltam a fuszerekkel fedo alatt. Ezutan soztam, ratettem a cukrot, majd a feherbort cseppenkent hozzaadva 30 percig barnitottam. Miutan finom edeskes ize lett ratettem a lisztet, es ezzel is forgattam 3 percig, majd felengedtem a level es keszre fuszereztem. Beletettem a maradek bort, ha lett volna itthon egy kis pohar cognacot. Tovabbi 40 perc rotyogtatas, kesz. Miutan a cipok kisultek, johet a skalpolas es kibelezes. Feltoltom levessel, reszelek ra sajtot, teszek a tetejere egy szelet camombert es grill alatt 2 perc alatt megolvasztom. Azonnal talalom.

Kozben a fura nevu edesseg: a Clafoutis. Julia Childtol van a recept, sajnos nem a szakacskonyvebol, mert az nekem nincs meg (:( nem gyenge utalas karacsonyi ajandekotletben kuzdoknek :D), hanem netrol, ami mindig egy kicsit mintha csokkentene a kaja erteken. Bevallom oszinten, elso pillanatban azt gondoltam magamban, hogy kar egy amerikaira francia etelt bizni, mert eletemben nem gondoltanm volna, hogy barmi osszeallhat 80g liszttol, biztosra meg most sem mondom, mert meg az utolso 10 percet tolti idegen baratunk a sutoben, de egesz biztatoan nez ki, igy valamivel nagyobb magabiztosaggal (marmint fel oraval ezelotthoz kepest) irom le a receptet. Nagy koszonet Tominak, aki a stupid cup-os mertekegysegeket grammositotta es mleresitette! Koszonjuk!!! A hozzavalok tehat a kovetkezok:

280 ml tej, 66 g cukor, 3 tojas, 1 ek vanilias cukor, csipet so, 70 g liszt, gyumolcs, ujabb 66 g cukor, porcukor a szorashoz.

A gyumolcs es az egyik adag cukor kivetelevel mindent osszekeverunk a robotgeppel, tortaforma aljaba ontjuk a (nagyon folyekony) cucc felet, radobaljuk a gyumit, megszorjuk a cukor masik felevel, majd meglocsoljuk a massza maradekaval. Sutobe betol, 180 fokon 45perc. Nem vicc... Es valami lesz belole... orulet.

Folyt. kov. vacsi utan. huh, meg sem birok mozdulni... Pedig a desszertbe meg csak epp belekostoltam. Tomi persze referalt, neki mindig van egy kis hely a pociban az edessegnek. Nem lett a legjobb, kicsit duhit is, ezert valamikor ujra nekiugrom... Ki tudja, lehet valamit en szurtam el vele... Nem rossz, de nem is tokeletes. Sebaj, a leves sikere karpotol. Johet egy jo kis gyomoregos ejszaka megint!