Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 11., vasárnap

Serpenyős libamáj flambírozott körte- és polentaágyon


Miután tegnap meggyőződtem arról, hogy a libamáj a hűtőben túlélte az utazást, vacsorára gyorsan el is készítettem. Nem sokat bíbelődtem a dekoratív tálalással, mert nagyon késébsen voltam, épp csak végeztem, már indultam is dolgozni. A recept spontán jött, minden volt itthon hozzá, ráadásul Spanyolországból megmaradt 3 csodaszép, illatos körtém, így azokat is elsütöttem legalább. Amit használtam:

700 g-os hízott libamáj, só, bors, kevés liszt, 3 körte, porcukor, vaj, 120 g polenta, 500 ml víz, egy kis pohár körtepálinka.

A libamájat egy órára jeges vízbe ártattam, és a hűtőben pihentettem. Ezalatt meghámoztam a körtéket, cikkekre vágtam, és egy serpenyőben vajon elkezdtem párolni őket. Mikor már kissé megfonnyadtak, megszórtam porcukorral, majd addig sütöttem tovább, míg meg nem csapott a finom karamelles illat. Ekkor félrehúztam. A polentához vizet forraltam, kifőztem, sóval, borssal és sok vajjal ízesítettem, majd egy kivajazott, tapadásmentes tortaformába simítottam bele. Mikor valamelyest megszilárdult forró serpenyőbe borítottam a korongomat, így pirítottam meg mindkét oldalát. A libamájat konyhai papírtörlővel szárazra töröltem, majd egy éles késsel ujjnyi szeleteket vágtam belőle. Sót, borsot mozsárban finomra törtem, összekevertem liszttel, majd ebben hempergettem meg a szeleteket. Teflon serpenyőben zsiradék nélkül 5 perc alatt mindkét oldalát pirosra sütöttem. Kiszedtem egy tányérra, és egy pár percig pihentettem. Ezalatt befejeztem a körtét: nagy lángon visszamelegítettem, meglocsoltam a pálinkával, majd félrefordítva a serpenyőt a gázláng segítségével begyújtottam, hagytam pár pillanatig égni, majd elfújtam rajta a lángot. Sóztam, borsoztam, kész. A polentát cikkekre vágtam, ráhalmoztam a körtét, majd a tetejére helyeztem a májat. Fantasztikus ízélmény, Tomi is odavolt, különösen, hogy ittunk mellé egy kis pohár bort, ami még jobban kihozta az egész édes-sós-borsos ízét.

2011. szeptember 10., szombat

Csak megkóstoltam, hogy jó-e...




Ahogy már tegnap írtam, sokféle kinccsel tértünk haza a csavargásból, többek közt egy szép darab hízott libamájjal. Mára hagytam meg, gondoltam finom ebéd lesz majd belőle, erre tegnap este 9kor csörög Tomi telefonja, hogy sos kell valaki holnap egy tauntoni sitera, és tudna-e menni hétre. Anyátok -gondoltam, annyi a libavacsorának. Én 7-re megyek dolgozni este, Tomi 6 körül hazaér, így lesz egy egész óránk együtt. Mivel tegnap ágybaeséses-mirelitpizzás estét tartottunk, még ma reggel voltam kénytelen kifőzni neki tésztát egy kis paradicsomszósszal, mert egy falat kenyér nem maradt, este meg már nem lett volna semmi nyitva. Mindegy, szerencsére mindennel végeztünk, Tomi meg 6.15kor elment. Természetesen visszaaludni nem tudtam, nem is baj, a nyaralás utáni vasalni valóval majdcsak elütöm az időt valahogy. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy csak célszerű lenne megtekinteni azt a libamájat, hogy jó-e még egyáltalán, lévén fél napot csak egy hűtetlen hűtőládában kocsikázott Franciaországból hazáig, ezért kibontottam, és láss csodát, letört a sarka. Na, gondoltam, isteni jel: ezt kell ma reggeliznem, a cigizni már nem cigizem, akkor ehetek cuccot reggelire, ezért sóval, borssal meghintve serpenyőre pattintottam, kerestem egy száraz kenyérdarabkát a kamrában, és uccu neki. Ez lett belőle, dúsítva a dél-franciáknál talált isteni borszőlővel.

2011. augusztus 13., szombat

Meggyleves és Kijevi Csirke, azaz hogyan hódít a francia orosz útlevéllel világot...




Igazi pihenos napunk volt ma. Igaz, hatkor sikerult felkelnem, hogy miert, azt nem igazan tudom, de az egesz reggelt az agy kornyeken toltottuk. Isteni olivas ciabattat reggeliztunk bacon and salad szendvics formajaban, azutan ebedre a tegnaprol maradt tesztat toltuk be. A vacsorara nem volt otletem, hiaba nyuztam Tomit, o minden aron rakott grizt kovetelt, amihez viszont nekem semmi kedvem nem volt, igy fogtuk magunkat, es atmentunk a kozeli varosba korulnezni kicsit. Egy nagyon kicsinyke bolhapiacozas is volt, majd irany a tesco. En mar ut kozben kitalaltam, hogy majd bemegyunk, egyenesen a konyvosztalyra, felnyitunk az elso kezunkbe akado konyvet, es azt esszuk, ami ott lesz. Tomi nem volt elragadtatva. O nyitott. A Chicken Kiev lett a szerencses nyertes. Orult, mert szereti. Hazajottunk, osszepakolasztunk, elokeszultem. Eloszor a levest csinaltam meg, hogy legyen ideje hulni. Amibol dolgoztam:

1 uveg magozott meggy (lidl-bol), 1 fahejrud, 4 szegfuszeg, fel hasznalt vaniliarud, 1.5 dl vermut, 3 tk mez, fel citrom heje es leve, 1 dl tejszin, 1 dl tejfol, 1 ek liszt

A meggyet leszurtem, majd a levet egy keves vizzel higitva a fuszerekkel jo negyed oraig foztem. Ezutan atszurtem, majd a meggy 2/3-at beletettem. Maradek meggyet a tejfollel es tejszinnel leturmixoltam, beletettem egy evokanal lisztet, csomomentesre kevertem, majd ezt is hozzaszurtem a leveshez ugy, hogy a heja ne menjen bele. Egy-ket percig foztem, majd kitettem hulni az ablakba.

A kijevi mar egy kicsit tobb elokeszuletet igenyelt. A legnehezebb resze az egesznek kiszurni egy olyan doboz csirkemellet a boltban, ami nagy valoszinuseggel szepen toltheto lesz, mivel itt minden talcas kiszerelesu, ez nem is olyan egyszeru mint hangzik. Ezutan egy eles filezokes es egy tuszeru valami segitsegevel szep zsebeket vagtam a csirkemellekbe, majd egy sordofa segitsegevel hasonlo vastagsagura utogettem, es levagtam rola a kis darabkat az oldalarol. Ezutan jott a fuszervaj... Ami kellett hozza:

550 g csirkemell (nekem ez 3 darab volt), 125 g sozatlan vaj, 2 pupos evokanal friss, apritott petrezselyem, 3 gerezd zuzott fokhagyma, so, bors, keves reszelt citromhej, 3 ek zsemlemorzsa, a panirozashoz: liszt, tojas, morzsa.

A szobahomersekletu vajat az aprora vagott petrezselyemmel, fokhagymavan, soval, borssal es a citromhejjal osszekevertem, majd hozzaadtam a zsemlemorzsat is. Bevallom, ezt kezzel szoktam osszeturmanyolni, igy a kevem melege segit a vajnak elegyedni... tudom, tudo, barbarkodas. Ezutan ezt a masszat habzsakba adagolom, majd megtoltom vele a csirkemelleket. Sozom, borsozom oket kivulrol, bepanirozom es felreteszem 20 percre a hutobe. Ezalatt a hasabokra vagott krumplit tepsire teszem ugy, hogy ne fedjek egymast, olajspray-jel megfojkalom, es 200 fokon ropogosra sutom oket. Koretkent ma citromos vinaigrettevel megbolonditott parolt spargat es zsenge brokkoliviragot talatam, ezeket parololabosban gozoltem 10 percig, majd egy fel citrom levebol, 6 ek olivaolajbol, sobol, borsbol egy 1 gerezd zuzott fokhagymabol keszult dressingbe martottam, majd megszortam reszelt citromhejjal. A sutesnel az egyetlen dolog, amire figyelni kell, hogy ne legyen az olaj tul forro, maskulonben a nagyobbacska husok kivul megegnek, belul pedig nyersek maradnak. Meleg tanyeron azonnal talalom oket, a kijevi szeleteket erdemes kozepen sregen megvagni, hogy a kifolyo vaj elegyedhessen a vinaigrettevel.
Hozzavetoleg 40 perc az egesz, elokeszitessel egyutt, bar nagy elonye, hogy elosutve, kihutve barmikor fagyaszthato. Azt ugye nem kell mondanom, hogy ezerszer finomabb a bolti felkesz verzional.
Lassan nem artana elgondolkodnom egy "alorosz" cimken, eloszor az oroszkremtorta, ami magyar, aztan a kijevi csirkemell, ami meg francia... Ki erti ezt?!

A levest valojaban desszertnek sikerult megennunk, addigra Hajnalka is atjott, aki tegnap ert haza Magyarorszagrol. Bevallottuk neki, hogy nem locsoltuk meg a viragait, amit rettenetesen szegyellek, de tenyleg. Talan nem lett bajuk... Kaptam viszont az anyikajatol egy csodalatosan oreg tearozsat! Imadom! Persze ennek is tortenete van, ami nagyjabol a borokabocsok es Tamas orokos harcarol szol, de ezt inkabb maskor. Ami ennel is erdekesebb, hogy hozott at a szomszedasszony 3 un. bok choy-t, ami egy kinai zold leveles zodseg. Eletemben nem keszitettem meg ilyet, igy ehhez is hajtanom kell holnap receptet. Mar alig varom!
Mig el nem felejtrem: koszontom azokat, akik olvasnak, de nem ismernek minket! Orulet, hogy vannak egyaltalan ilyenek! Pedig azt hittem, csak anya nezi a kajainkat! Csudajo erzes am!



2011. augusztus 8., hétfő

Évfordulós vacsora: Civet de Lapin à la Française, azaz Francia Nyúlpörkölt Részeges Barackkompóttal


Mara gyors leszek, elvegre ma van a hazassagi evfordulok, tehat nagyon nem a potyogessel kene torodnom. Annyi idom van, amig Tomi befejezi a mosogatast. Reggel ugy alakult, hogy megallapodtam magammal, amennyiben sikerul a hentesnel nyuszit vennem ebedszunetben, az kerul ma az asztalra. Lass csodat, fegyesztva igaz, de ujitottam egy cuki vadnyulat potom £5.50-ert. Nem volt kerdes, hogyan keszuljon. Elokerestem tehat a klasszikus "mindent a casserole-edenybe, es sutty be a sutobe" receptet. Amit hasznaltam:

1 nyuszi (5-6 darabra szetszedve), vaj, olivaolaj, 1 fej fokhagyma, 5 shallot, 2-3 sargarepa, Bouquet Gami (1 szar zellerbol,baberlevelbol, friss rozmaringbol, friss kakukkfubol) so, bors, 1 uveg szaraz vorosbor, 1-2 ek vorosborecet, borokabogyo.
A vajat es az olivaolajat vastag alju serpenyoben megolvasztom, majd alacsony langon 5 percig fonnyasztom rajta a hagymakat. Kozben beledobom a fiszercsokrot is. Miutan az olaj finom illatossa valt kiveszek mindent belole, es az elozoleg borban aztatott, majd letorolgetett, soval borssal gazdagon bedorzsolt nyuldarabokat aranyszinure sutom benne. A repakkal beleteszem egy sutoallo mely fedeles edenybe, rakanalozom a hagymakat is, majd a serpenyobe leragadt darabokat egy keves borral folforralom, es feleresztem a porkoltet vele ugy, hogy majdnem ellepje. 180 fokos sutoben 1-1.5 orat sutom. Kozben Elokeszitem a krumplis galuskat.

3 szem daralt krumplibol, 1 tojasbol es annyi lisztbbol, amennyit a teszta felvesz. Soval es borssal izesitem, forro sos vizben szaggatom ki, majd fustoltszalonna zsirjara merem, melegen tartom talalasig. Egy keves krumplit is bedobtam a sutobe a nyuszi melle, ezt olivaolajjal es rozmaringgal izesitettem.

Kozben elkeszitettem a kompotot. Ehhez kellett:

4-5 szep, erett oszibarack, 3-4 dl vermut rosso, 2 dl viz, 2 ek mez, 1 fahejrud, 1 elozoleg mar kikapart hasznlat vaniliarud, 2 tk muscovado cukor, par szekfuszeg.
A vermutot a vizzel es az izesitessel jol kiforralom, mig a cukor es a mez maradektalanul fel nem oldofdik, majd a megmosott, felbevagott es kimagozott barackokat 15-20 percig fozom a leben. Miutan kesz, kiveszem oket es egy mozdulattal lehuzom a hejukat. Ezutan a levet 30-40 percig forralom, mig suru szirup szeru allagu nem lesz. Ekkor atszurom, es felreteszem talalsig. Vaniliafagyival kinaltam.

Tomi gyonyoru viragcsokorral koszontott, es meg ajandekot is kaptam, egy olyan nyaklancot, amire mar ezer eve vagytam, hozza illo fulbevalokkal. Kicsit szegyellem magam, hogy en csak a vacsival keszultem! Latszolag persze orult neki, kulonosen bezsongott a nyul hallatan, megis egy kicsit egyenlot;enre sikerult ez az egesz. :( A lenyeg persze az, hogy harmadik eve vagyunk ma hazasok, es nagyon, de nagyon szeretjuk egymast. Orulet, hogy hogy szalad az ido!






2011. augusztus 6., szombat

Spenótos és Kecskesajtos Quiche





Valamelyik nap hazaerve kiborultam, hogy faradt vagyok, sok a dolog, es meg azt is nekem kell kitalalnom minden este, hogy mit egyunk. Erre masnap anya, akinek sikerult ezt az egeszet a szemere hanyni kozolte, hogy "olyan pie-t csinalj"! Gondoltam magamban, hat, nem konnyiti meg a dolgom, ha a steak and guinness pie-ra gondol, mert az bizony vagy 4 orat tolt osszesen a sutoben, igy huztam nagyon a szamat es felajanlottam naki, hogy majd utolso este kap pajt. Masnap persze kiderult, hogy o nem arra gondol, hanem amit egyszer regen kepen elkuldtem neki, ami viszont egy Quiche volt. Tulajdonkepp nem igazan tudom, miert nevezik francia neven az angolok ezt az etelt, leven az o "tart"-juk teljesen ugyanaz, minden esetre, mi valami ilyesmit vacsoraztunk. Viszonylag praktikus etel, mert nagyon elegansan tud mutatni, mikozben a hutoben fellelheto osszes maradekot kepes elnyelni. Keszulhet a kolbasztol kezdve a baconon at a poriehagymaig mindenbol, meg akar szaritott paradicsombol vagy brokkolibol is, a lenyeg, hogy jol nyakon legyen ontve valami tejtermek + tojas komboval. En most nem maradekbol keszitettem, hisz' ez anya utolso vacsoraja, igy valami kulonlegesebbet szerettem volna talalni.
Az alap egyszeru: 400 g-os shortcrust pastry-t hasznalok, amit erdemesebb keszen venni, mert ugyanolyan finom, raadasul ugyanannyi penzbol jon ki. Ezt vekonyra nyujtom, es beleteritem a gyumolcstortaformamba. Az enyem nagyon szuper (I LOVE PIREX), igy nem kell lisztezni. Beleteritek meg egy sutopapirt is, majd fel kilo babbal (jobbak sutogyonggyel) biztositom ki, hogy nehogy felpuposodjon. 180 fokon 30 percig sutom. Ezalatt elokeszitem a tolteleket. Ehhez kell:

3 shallot hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 400 g friss baby spenot, 200 g ricotta, 150 ml tejszin, 4 tojas, 180 g kecskesajt (lidl-ben veszem £1.65-ert, mennyei!) so, feherbors, olivaolaj, szerecsendio.

A hagymat felszeletelem nem tul vekonyra, majd 2 gerezd szinten szeletelt fokhagymaval olivaolajon megfuttatom egy nagyobb serpenyoben. Amikor az illatat mar lehet erezni, radobom a spenotot es keves borssal 10 perc alatt takareklangon parolom. A sutobol kivett formabol eltavolitom a babot, majd eloszlatom benne a spenotot. Egy talban habverovel a tojasokat a ricottaval es tejszinnel osszekeverem, sozom, borsozom, szerecsendioval es a maradek fokhagymaval izesitem. Ezt raontom a spenotora, hogy a krem szinultig elfegje, majd a sutoben tovabbi 30-40 percig 200 fokon sutom. Ezalatt elkeszitem az ontetet:

2 kk dijoni mustart, 2 ek olivaolajjal, fel citrom levevel, egy jo csipet orolt feketeborssal, soval es aprora vagott mentalevellel osszekeverek addig, mig mazszeru nem lesz. Keves szaritott granatalmamaggal megszorom, kis talkaban talalom. Melle ruccolat adok, en nagyon szeretem, Tomi hozza sem er, mondvan "rendes ember nem eszik pitypangot!". Nem tudjak ezek, mi a jo. Anya is erosnek talata, jo, persze, nem egy fejessalata, de istenien megy a bosossaga a kremes cucc lagysagahoz. Azt hiszem, ennyi. Egyszeru, elegans, kb 1 ora az egesz, igazi praktikus vacsora. Holnap, ahogy mondtam, anya utazik, igy megyunk Londonba, ami azt jelenti, hogy megint megyek a torokok piacara... Meg nem tudom, mivel terek vissza, de veszedelmesen zoldseges hetunk lesz, ugy hiszem!




2011. augusztus 1., hétfő

Francia hagymaleves cipóban & Szilvás clafoutis


Rendhagyo modon meg kajakeszites kozben irok. Nagyon ehesek voltunk mar, igy az eloetelt mar betoltuk anyaval a vacsiig viszont meg mindig van jo 40 perc, igy kenytelen vagyok lekotni magam valamivel. Sutoben van a desszert es a kenyer, a leves mar nagyjabol keszen van, takareklangon rotyogtatom meg egy kicsit. Figyelem, ma rendes receptek kovetkeznek, nem csak a napokban megszokott tinglitangli. Mikor hazaertem gyorsan bedobaltam a kenyersutogepbe a cipocskak hozzavaloit. Recept ki mastol, mint Limaratol (itt). Leveshez is elokeszultem:

4-5 darab szep voroshagymaval, egy par level zsalyaval, egy kis ag kakukkfuvel, 3 ek vajjal, 1 ek olivaolajjal, 1 ek cukor, 1 liter jo bouillonnal (kockabol), 2-3 ek worcestershire szosszal, soval, borssal, 2 gerezd fokhagymaval, 1 ek liszttel, 2.5 dl szaraz feherborral

A hagymakat es fokhagymakat felszeleteltem, olaj es vaj kevereken lassu tuzon 15 percig paroltam a fuszerekkel fedo alatt. Ezutan soztam, ratettem a cukrot, majd a feherbort cseppenkent hozzaadva 30 percig barnitottam. Miutan finom edeskes ize lett ratettem a lisztet, es ezzel is forgattam 3 percig, majd felengedtem a level es keszre fuszereztem. Beletettem a maradek bort, ha lett volna itthon egy kis pohar cognacot. Tovabbi 40 perc rotyogtatas, kesz. Miutan a cipok kisultek, johet a skalpolas es kibelezes. Feltoltom levessel, reszelek ra sajtot, teszek a tetejere egy szelet camombert es grill alatt 2 perc alatt megolvasztom. Azonnal talalom.

Kozben a fura nevu edesseg: a Clafoutis. Julia Childtol van a recept, sajnos nem a szakacskonyvebol, mert az nekem nincs meg (:( nem gyenge utalas karacsonyi ajandekotletben kuzdoknek :D), hanem netrol, ami mindig egy kicsit mintha csokkentene a kaja erteken. Bevallom oszinten, elso pillanatban azt gondoltam magamban, hogy kar egy amerikaira francia etelt bizni, mert eletemben nem gondoltanm volna, hogy barmi osszeallhat 80g liszttol, biztosra meg most sem mondom, mert meg az utolso 10 percet tolti idegen baratunk a sutoben, de egesz biztatoan nez ki, igy valamivel nagyobb magabiztosaggal (marmint fel oraval ezelotthoz kepest) irom le a receptet. Nagy koszonet Tominak, aki a stupid cup-os mertekegysegeket grammositotta es mleresitette! Koszonjuk!!! A hozzavalok tehat a kovetkezok:

280 ml tej, 66 g cukor, 3 tojas, 1 ek vanilias cukor, csipet so, 70 g liszt, gyumolcs, ujabb 66 g cukor, porcukor a szorashoz.

A gyumolcs es az egyik adag cukor kivetelevel mindent osszekeverunk a robotgeppel, tortaforma aljaba ontjuk a (nagyon folyekony) cucc felet, radobaljuk a gyumit, megszorjuk a cukor masik felevel, majd meglocsoljuk a massza maradekaval. Sutobe betol, 180 fokon 45perc. Nem vicc... Es valami lesz belole... orulet.

Folyt. kov. vacsi utan. huh, meg sem birok mozdulni... Pedig a desszertbe meg csak epp belekostoltam. Tomi persze referalt, neki mindig van egy kis hely a pociban az edessegnek. Nem lett a legjobb, kicsit duhit is, ezert valamikor ujra nekiugrom... Ki tudja, lehet valamit en szurtam el vele... Nem rossz, de nem is tokeletes. Sebaj, a leves sikere karpotol. Johet egy jo kis gyomoregos ejszaka megint!



2011. július 12., kedd

Fricassée de Poulet, avagy hogyan mossunk hajat fozes kozben





A mai vacsora mottoja: ido-managment. Reggel raneztem ugyanis a falra szerelt szappantarto akarmire, majd megallapitottam, hogy megerett az ido egy alapos(abb) takaritasra. Eppen ezert valami tehermentesito kajat akartam kitalalni, ami nem kot a tuzhely melle, raadasul belefer a pontjaimba. A hutoben meg eleve volt 4 szep pecsenyenek valo csirkecomb. Ennek is kulon tortenete van, amit most hosszadalmas lenne leirnom, legyen annyi eleg, hogy az ASDA jovoltabol ketto kozuluk ingyen jott a hazhoz. Emellett rammaradt eleg sok citromos kakukkfu (ha van ilyen a magyar nyelvben, angolul lemon thyme), ami remekul passzol a csirkehez. Igy szuletett meg az elhatarozas, hogy valami zutty bele, flancos nevu francia etelt csinalja. A "Fricassée de Poulet" nev egy az egyben forditva egyebkent mindossze annyit jelent, hogy csirke husszeletek, ami vicces. Az alaprecept lenyegeben egy vilagos, azaz nem megbarnitott alapanyogokbol keszulo 2 lepeses (sutes, parolas) valami. Feherborral es vilagos alaplevel keszul, a vegen suru, zsiros tejszinnel suritik be. Na, ezt a lepest helybol lottem. Ahogyan a gombat is belole, ugyanis Tomi nem eszi meg. Meg persze a csirket is szep pirosra piritottam, mert ugy szebb. Ezeket leszamolva egesz hasonlo ;). Tehat az en fricassée receptem hozzavaloi a kovetkezok:

4 csirkecomb, zsalya, citromos kakukkfu, 1/2 citrom, so, feherbors, dijoni mustar.

Ezekkel reggel bedorzsolgettem a combokat, foliaztam, majd betettem a futobe. Mikor hazaertem, lisztbe forgattam, majd elokesziettem a tovabbi hozzavalokat:

2 ek olivaolajat, egy nagy marek szolot, 2 gerezd fokhagymat, 1 kozepes voroshagymat, 2 zellerszarat, fel liter bouillont (kockabol), 2 dl edes feherbort v. marsala bort, 1 nagy marek kaukkfuvet.

Az olajon kb 10 perc alatt pirosra sutottem, majd kivettem a serpenyobol, beleteritettem a felkarikazott hagymat, a fokhagymakat, a szolo felet, a zellert, visszatettem a husikat, meglocsoltam a forro alaplevel, majd raboruitottam a bort, korultettem a pacbol kimaradt citromokkal es fuvekkel, majd elomelegitett 180 fokos sutobe toltam. 1 ora alatt keszre paroltam. Koretkent tepsis kruplit keszitettem, ezt egyszeruen meghamozva, karikazva, kis olivaolajjal meglocsolva a csirke alat tettem, az 1 ora ezeknek is eleg volt. Beallitottam a stoppert, aztan beultem a kadbe, hajat mostam, olvasgattam, megittam egy fel pohar bort. Kozben Tomi futott egyet a porszivoval, majd leultunk vacsizni. Nagyon fimon volt, az egyetlen amit nagyon sajnaltam, hogy nem ehettem meg a csirke boret, na mindegy, majd a strandon megkoszonom ezt meg magamnak.
Na, jo hosszura sikerult a mai bejegyzes, valoszinuleg senkinek sem lesz turelme elolvasni a vegeig, pedig a legjobb hirt ide tartogattam: vegre megerkeztek a madagaszkari vaniliarudaim. Az internetrol rendeltem, 20 darabert fizettem osszesen £3.25-ot, ami nevetseges, hiszen a Waitroseban 1 darabert kerne £4.19-et. Gyorsan bele is dugdostam cukorba. Tomi boldog, jon a kremes szezon!