Oldalak

2013. augusztus 15., csütörtök

Lilahagymás-céklás Rizottó Kecskesajttal


Ez egy telitalálat. Annyira finom, hogy csak na. És gyors. És olcsó. És gyönyörű. Imádtam, és Bella is. Mióta Tomi nincs itthon, inkább csak halat eszünk, húst nem igazán, mert jól esik már egy kis változatosság a húsos ételekhez képest. Ez sem áll semmi ördöngősből össze, a kecskesajtot leszámítva mindent találtam is hozzá a ház körül. Persze, ha nincs kecskesajt, fetával is nagyon finom, ezzel viszont krémesebb egy kicsit. A hozzávalók:

4 közepes főtt cékla kockára vágva, 4 marék rizottó rizs, 1 nagy fej lilahagyma, 1,5 dl testes vörösbor, fél liter zöldség alaplé (én most épp stockpotból készítettem), kis marék reszelt parmezán, 100 gramm kecskesajt, só, bors, olivaolaj.

Egy serpenyőben kevés olajon elekydem dinsztelni a hagymát, kicsit megsózom, hogy gyorsabban levet eresszen, majd mikor már szép fonnyadt, rádobom a rizst, és jó 5 percig együttpirítom. Ezután megöntözöm a borral, jól kiforralom, majd jöhet rá apránként az alaplé. Mindig csak annyi, hogz a tetején szépen egeszben látszódjanak a szemek. Mikor félig megpuhult a rizs, rádobom a kockázott céklát is, majd mikor teljesen kész, elkeverem benne a parmezánt, és megfelelő sűrűsérűre forralom. A kecskesajt felét is beleforgatom, a másik felével pedig a tányéron szórom meg. Magamnak jó erősen megborsozom, és kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése