Oldalak

2013. március 23., szombat

Almás-zabos muffin a pöttyös papírok miatt


Ezer éve várnak azok az átkozott kis pöttyös muffin papírok a szekrényben. Ahányszor kinyitom az ajtót, ott pislognak, komoly lelkiismeretfurdalast generálva bennem, amiért feleslegesen adtam ki rájuk pénzt. Råadåsul, hogy otthon jártunk, az egyik barátunk is muffinnal várt minket, én meg akkor döbbentem rá, hogy rég volt már, mikor legutóbb ilyet sütöttem. Gyors keresgélés után találtam is egy receptet, amihez minden volt itthon, a trükk már csak annyi volt, hogz a liszt egy részét helyettesítettem zabpehellyel. A hozzávalók:

150 g liszt, 50 g zabpehely, 1.5 tk szódabikarbóna (vagy 2.5 tk sütopor), 150 g cukor, 80 ml olaj, 90 ml tej, 1 tojás, 3 alma, 1 tk fahéj.

Egy nagy tålba elkezdem kimérni a hozzåvalókat, az almát reszelve teszem bele, természetesen a héja nélkül, majd formába kanalazom, és 180 fokon 25 perc alatt készre sütöm. A massza sülés közben teljesen be fog barnulni, ezért érdemes a tetejére is szórni egy kevés zabpelyhet, hogy szebb legyen. 

2013. február 20., szerda

Rusztikus Gombakrémleves

Feltűnt már, hogy minden olyan ételt, ami úgy néz ki, mint a sár a rusztikus jelző kíséri? Na, ez a mai nagyon rusztikus, mert tényleg jó ocsmány első ránézésre. Régen szórakoztam a leturmixolt gombakrémleves további szűrögetésével, de most, hogy a túlélésért küzdök, nem igazán érdekelnek az ilyan apró részletek. Ízre jó persze, csak nem túl elegáns. Hozzávalók:

Olivaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej hagyma, 300 g csiperke, 1 csipet szárított porcini, tej, esetleg tejszín, 8-10 zsályalevél, só, bors, zöldségalaplé (knorr stockpot-ból)

Az olivaolajon elkezdem sütni a zsályaleveleket, és az apróra vágott fokhagymát, majd rádobom a megtisztított, feldarabolt gombát, és az előzőleg beáztatott porcini gombát is. Sózom, borsozom. Hagyom, míg levet ereszt. Ezután felöntöm a zöldségalaplével, 10 percig főzöm. Tejjel összeturmixolom, ízesítem, és kész. Petrezselyemmel megszórva, kenyérdarabokkal tálalom.

2013. február 12., kedd

Sült banános túrótorta


Ezt gyorsan meg akarom írni, mert elég finom lett, és nem szeretném, ha eltünne a recept a fejemben, bár sok időm nincs, hallom, ahogz Tomi ereszti Bella fürdővizét. Teljesen zsírmentes, ami most jól jön a diétamban. Az eredeti túrólepényem receptje ihlette, csak most quarkból készítettem el, ami tulajdonképp egy zsírmentes sajtkrém . A hozzávalók:

500 g quark, 3 tojás, 5 ek cukor, 5 ek liszt, 2 nagy banán, vaníliás cukor, citromhéj.

A banánt bedobtam a robotgépbe, leturmixoltam, hozzáadtam a quarkot, majd a tojássárgákat, cukrot, és végül a lesztet. A fehérjékből kemény habot vertem, finoman a masszához kevertem, és kivajayott, kilisztezett csatos tortaformába simítottam az egészet. 180 fokra előmelegített sütőben aranzbarnára sütöttem, majd elzártam, résnyire kinyitottam a sütőajtót, és megvártam, míg teljesen kihűlt. A porcukrom elfogzott, pedig azzal még megszórtam volna a tetejét szívesen.

2013. február 8., péntek

Zsályás Sütőtökkrémleves


Hat napja kezdtük Bellánál a hozzátáplálást. Ez a mi esetünkben nem nagy cécó, lévén én magam is imádom a zöldséges kajákat, így egyszer-egyszer biztos előfordul majd, hogy nagyon hasonló fogásokat eszik a család apraja nagyja. Ez a sütőtökleves volt az első, ami ebből az apropóból készült. Nem olcsó kaja, persze nem a hozzávalók miatt, hanem azért, mert hosszan sütni kell a tököt, ami a mai gázárakat tekintetbe véve tiszta pazarlás, én viszont a dolgot összekötöttem egy kenyérsütéssel, és egy pástétomnak szánt padlizsán megsütésével is, így talán nem volt feleslegesen bekapcsolva sütő órákra. A hozzávalók:

2 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej hagyma, vaj, olivaolaj, 5 zsályalevél, 1 puhára sütött sütőtök húsa, 1 dl tejszín, 1 knorr zöldségleves stock pot, vagy akármilyen zöldségleves alap, só, bors, 1 kanál méz, egy kisujjnyi darab kolbász.

A felvágott hagymát, és a vékonyra szelt fokhagymákat olaj és vaj keverékén elkezdem dinsztelni, hozzádobva a zsályaleveleket is. Mikor már szép puhák, sózom, borsozom, és hozzáadom a sütőtökhúst. felengedem a zöldséglevessel, és 10 percig közepes lángon főzöm, hogy a hagyma tovább puhulhasson. Ezután hozzáadom a tejszínt, és alaposan botmixerrel leturmixolom. Minél krémesebb, annál jobb. Ízesítem, ha kell, én tettem bele egy kanál mézem még, hogy tovább fokozzam az édes-sós kontrasztot. A kolbászt nagyon apró kockára vágtam, és egy egy tk olajon kisütöttem a zsírját, majd ezzel meglocsolva, darabkákat rádobálva tálaltam. Magamnak, egy késhegynyi csilit is tettem a tetejére, és soda bread-del ettem. Bella persze csak pürésítve kata a tököt, minden egyéb ízesítés nélkül, de terveim szerint egy hónap múlva már ő is kap bele majd egy kis vajon megfuttatott zsályalevelet. Ahogy elnézem az étvágyát, azt is imádni fogja!

Kakaós Kuglóf


Íme, itt van, amit ígértem, a kakós kuglóf receptje. Bár azt mondhatnám, hogy az enyém, de én is úgy loptam, viszont annyira jónak bizonyult, hogy mindenképpen szerettem volna elmenteni a családi recepttárba. Lopni viszont linkkel illik, aki kíváncsi a forrásra, az kattintson ide. A hozzávalók a következők:

500 g liszt (én kenyér-, és self-raising lisztet használtam felesbe keverve), 1 tk szárított élesztő, 1 tojássárgája, 10 g vaníliáscukor, 80 g porcukor, 60 g olvasztott margarin, 280 ml tej, 20 g maysola, 10 g kakaópor, 1 csipet só.

Az élesztőt elkevertem a meglangyosított tejben, amibe előzőleg a cukor felét is beletettem. Hagytam felfutni. Közben a lisztet kimártem. 20 perc múlva a liszt közepébe beleborítottam az élesztős tejet, hozzáadtam a tojassárgáját, és a maradék hozzávalót, és kidagasztottam a tésztát. Meleg helyen hagytam duplájára kelni. Ezután két egyenlőré részre osztottam, az egyikbe belegyúrtam a mazsolát, a másikba a kakót. Ezekből kígyót formáztam, a kettőt összetekertem, majd szilikon kuglófformába tettem. Hagytam megint duplájára kelni. 200 fokos előmelegített sütőben sütöttem 15 percig, majd méréskeltem a hőmrsékletet 180 fokra, és további 20 percig vártam. Egy icipicivel több cukrot el tudtam volna benne viselni, bár így is isteni volt, különösen házi sárgabaracklekvárral, és vajjal.

2013. január 19., szombat

Póréhagymás krumplikrémleves


Leesett idén az első hó! Legalábbis nálunk ez volt az első. Már nagyon vártuk, ugyanis két éve nem volt szerencsénk semmi hóhoz, az pedig elengedhetetlen része a télnek. Ha hó van, akkor hideg is van, ha hideg van, akkor meg levest kell enni. 
A "leek and potato soup" az angolok egyik nagy klasszikusa, amit még Tomi is hajlandó jó szájízzel megenni, ráadásul olcsó és gyors is. A hozzávalók a következők:

2 szép nagy póréhagyma, 3 közepes krumpli, vaj, tej, zöldségleveskocka (én mostanában knorr stock potot használok), só, bors.

A hagymát durván felszeletelem, a krumplit meghámoyom, és kockára vágom. Kevés vajon elkezdem fonnyasztani a hagymát, hagyom körülbelöl 10 percig, míg szépen meg nem puhul. Azután rádobom a krumplit, és felöntöm annyi zöldségleves-alappal, hogy még épp ne lepje el, majd hozzáöntök még kb 2-3 dl tejet. Sózom, borsozom, majd lefedve főzöm fél órát. Ezután leturmixolom, vagy nekiesem a botmixerrel, a lényeg, hogy gyönyörű, síma állaga legyen. Soda bread-del tálalom.

2013. január 12., szombat

Banana Fritters


Na jó, ennyire nem leszek ám lelkes ezentúl sem, de épp kéznél volt a gép, és a baba is elaludt, mi meg ráéheztünk valami brutálisan édesre. Így lett 10 perc alatt kész ez a finomság. Recept nincs, csak egy sűrű palacsontatsztát kell kikeverni úgy, hogy lehetőleg egy kevés szódabikarbóna is kerüljön bele, aztán a banánokat kell fölvágdosni, megmártani, majd forró olajba csobbantani. Pár perc, szép aranybarnák, aztán konyhai papírtörlőn csöpög, landol a tányéron, nyakonöntve egy kis juharsziruppal, meg fahéjas porcukorral. Hammmmm.