Csak megkóstoltam, hogy jó-e...

Ahogy már tegnap írtam, sokféle kinccsel tértünk haza a csavargásból, többek közt egy szép darab hízott libamájjal. Mára hagytam meg, gondoltam finom ebéd lesz majd belőle, erre tegnap este 9kor csörög Tomi telefonja, hogy sos kell valaki holnap egy tauntoni sitera, és tudna-e menni hétre. Anyátok -gondoltam, annyi a libavacsorának. Én 7-re megyek dolgozni este, Tomi 6 körül hazaér, így lesz egy egész óránk együtt. Mivel tegnap ágybaeséses-mirelitpizzás estét tartottunk, még ma reggel voltam kénytelen kifőzni neki tésztát egy kis paradicsomszósszal, mert egy falat kenyér nem maradt, este meg már nem lett volna semmi nyitva. Mindegy, szerencsére mindennel végeztünk, Tomi meg 6.15kor elment. Természetesen visszaaludni nem tudtam, nem is baj, a nyaralás utáni vasalni valóval majdcsak elütöm az időt valahogy. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy csak célszerű lenne megtekinteni azt a libamájat, hogy jó-e még egyáltalán, lévén fél napot csak egy hűtetlen hűtőládában kocsikázott Franciaországból hazáig, ezért kibontottam, és láss csodát, letört a sarka. Na, gondoltam, isteni jel: ezt kell ma reggeliznem, a cigizni már nem cigizem, akkor ehetek cuccot reggelire, ezért sóval, borssal meghintve serpenyőre pattintottam, kerestem egy száraz kenyérdarabkát a kamrában, és uccu neki. Ez lett belőle, dúsítva a dél-franciáknál talált isteni borszőlővel.